Rólam
Az elindulás
Vállalkozóként naponta jöttek hozzám az ügyfeleim. Körülbelül 20 éven keresztül. Voltak újak, voltak visszatérőek. Voltak fiatalok, idősebbek. Türelmesek, türelmetlenek. Okosak és kevésbé azok.
Egy dolog közös volt bennük: beszéltek! Akár akartam, akár nem, emberi sorsok megismerője lettem. Volt ott azért boldogság, megelégedettség, de főleg problémák, többségében bánatok, csalódások, így fel nem dolgozott sérelmek, párkapcsolati nehézségek zúdultak rám.
Néha nem éltem meg jól, hogy az időm erre megy el, mert emiatt sokszor késő éjszakába nyúlóan tudtam csak dolgozni. És azon túl, hogy meghallgattam őket, nem sokat tehettem értük.
Közben az én életem is gyökeresen változásnak indult. Betegség, válás, elbizonytalanodás, meggyengült jelen és ingatag jövőkép! Egy dolgot tudtam csak biztosan, hogy az életemet ezentúl a saját kezembe kell vennem!
Hogyan haladtam?
Ezzel egy időben ébredezett egy belső igényem arra, hogy tanulni akarok. Egy olyan tudásra vágytam, amivel segíthetek magamnak, hogy újra megtaláljam a helyemet a mindennapjaimban. Ami bizonyosságot ad arra, hogy valóban más irányt tudok szabni az életemnek.
Tanulni akartam az életet! Arra a tudásra vágyakoztam, amit nem tanultunk anno a suliban: Tudni, hogy ki vagyok én? Mit képviselek a világban? Miért olyan vagyok, amilyen vagyok…. miért nem olyan, amilyen mélyen belül lenni szeretnék…? Miért hagyom, hogy önmagamhoz méltatlan élethelyzetekbe sodródjak és fájjon kikecmeregni belőle? Egyik kérdésből szövődött a következő sok- sok, eddig számomra nem igazán megválaszolt kérdés…
Az elmúlt 10 évem a tanulásról és az emberi viselkedés megértéséről szólt. Tanultam Budapesten, Dániában és a Karib tengeren.
Az áttörés
Elkezdtem tudatosan rendbe tenni az életemet, arra tartok már, amerre ÉN akarok tartani! Megértettem azt, hogy mi miért úgy történt korábban az életemben, ahogy történt és hogy miért azon az úton jártam, amit mások véltek jónak nekem. Tudom, hogy a céljaimat nekem kell kitűznöm és nekem kell tennem értük! Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindig könnyű volt ez a folyamat, viszont nagyon megérte megismerkednem azzal a lénnyel, aki én magam vagyok!
Ezt a tudást egy jó ideje arra használom, hogy másoknak segítsek visszatalálni az igazi önmagukhoz. Úgy vélem, ha magamra tudtam szabni a tanultakat, nem hagyhatom, hogy mások kimaradjanak belőle. Hisz nekik sem volt tantárgy az iskolában az, hogy hogyan lehetnek önmaguk!
Elsőként azt kellett megértenem és elfogadnom, hogy nem mindenkinek lehet segíteni! Nem elég, ha én akarok változást hozni az életébe, nem elég, ha tudom, hogy képessé válhat megcsinálni, ha ő ezt nem akarja vagy nem tudja elhinni magáról.
Viszont pár ezerre tehető azok száma, akiknek segítettem szembenézni a jelenükkel és kevés híján 600 emberi sors gyökeres megváltoztatásához járulhattam hozzá az elmúlt pár évben.
Első sikereim
A technológia alkalmazását követően az ügyfeleim kezdték lebontani a saját vagy másoktól elfogadott korlátaikat.
Van, aki huszonév után újra elkezdett autót vezetni, megszüntettük ezt a félelmet és újra kitágult a világ a számára.
Van, aki 50 évesen végre eltudta fogadni a tényt, hogy elvesztette az édesapját, túllépett a gyászon és újra hagyja kibontakozni a saját életét, a korábbi vélt bűntudata helyett.
Van, aki most már eltudja fogadni azt, hogy a gyermeke tartós betegséggel született és képessé vált eszerint berendezni az életét, igazi szülőként szeretettel tud működni. túllépve a korábbi évtizedes önhibáztatáson és önmarcangoláson.
Van, akit sorozatosan megcsaltak a párjai, emiatt teljesen leépült az önbizalma, de megértette az okokat, túllépett rajta és azóta boldog párkapcsolatban él.
Van, aki az édesanyjára tud másképp tekinteni, mert megtaláltuk és kezeltük a több évtizedes harag igazi okát. Sikerült elengednie az ezzel járó magabiztosság hiányát is.
Van, aki a kiskutyája elvesztése miatt fordult magába évekre és ezt az állapotát fordítottuk vissza. Újra van kutyusa.
További sikereim
Van olyan cégvezető, akivel elkezdtük a magánéletét helyretenni, stabillá vált a kitartása és ennek hatására átstrukturálta az alig pislákoló cégét is és azóta kilőtt a bevétele. Igaznak vélte azt a gondolatot, hogy amilyen állapotban van a cégtulajdonos, olyan állapotban van a cége is.
Van olyan, akivel megtaláltuk az okát annak, hogy miért csak elvárásai voltak az eddigi párkapcsolataiban és megtanulta, hogy hogyan tudja ő is kivenni a részét a kapcsolat teremtésében.
Azt vallom, ha megtaláljuk a működőképes eszközöket, képessé válhatunk az életünk bármely területét rendbe tenni.
Ha a te életed rendben van, gratulálok hozzá! Légy büszke magadra!
Ugyanakkor arra kérlek, nézz szét a környezetedben lévő emberek életében! Ha azt tapasztalod, hogy panaszkodnak, hogy bele vannak ragadva valamibe, segítsd őket azzal, hogy tudatod, hogy vagyok!
Igen, van jogod beleavatkozni az életükbe!
Kapcsolat