Sokan hisznek benne, sokan ostobaságnak tartják. Alapvetően bármilyen terápiás dologgal kapcsolatban az emberek szkeptikusak, amint meghallják. Lehet, hogy teljesen elzárkóznak és ki sem próbálják, míg vannak, akik az elején elzárkóznak, végül ráveszik magukat és a terápia után teljesen “beleszeretnek” a dologba. Így vagy úgy, senkit nem lehet elítélni sem azért, mert nem akarja kipróbálni,  sem azért, mert számára hasznosnak bizonyul. Mindig azt vallom, hogy annak az irányába kell haladnunk, ami valódi segítséget nyújt egy egyénnek és ha jobban érzi magát egy terápia után valaki, akkor annak bizony volt haszna.

 

Az, hogy valaki függőjévé válik a dolognak, az egy másik dolog. Én úgy gondolom, hogy egy terápiának az a célja, hogy az illető a későbbiekben egyedül is tudjon boldogulni. Az én tanácsadásaimnak ez a célja és eddig 100%-os sikert tudhatok magam mögött e téren.

 

Na most,  a párterápiáknál a kulcs, a nagyon fontos tényező az, hogy mindkét félnek akarnia kell. Legtöbb pár közül az egyik fél talán úgy érzi, hogy elbukott a párkapcsolatában és ezt szégyennek érzi. Persze ez lehet ego kérdés is. Azonban nincs semmi rossz dolog abban, ha valaki segítséget kér, mert jobban szeretné csinálni. A rossz szülői példa, a múltból eredő fájdalmak és sérelmek, valamint az, hogy mindenhonnan azt tanuljuk, hogy nem hibázhatunk, meggátolnak bennünket abban, hogy merjünk segítséget kérni. 

 

Azonban pont akkor nem lesz kudarc érzetünk, ha jobbak akarunk lenni életünk egyik területén és olyan mód segítséget kérünk, amivel fejlesztjük személyiségünket. Hiszen az által egyre jobbak és jobbak leszünk.

 

Hogyan tudok neked segíteni?

Ingyenesen elérhető szolgáltatásaink

20 PERCES ONLINE KONZULTÁCIÓ

Azonnal használható gyakorlati tudást kapsz a kezedbe és megmutatom az utat, hogy mit kell tenned annak érdekében, hogy kijöjj a problémádból!

INGYENESEN LETÖLTHETŐ E-BOOK

Sok a stressz az életedben? Így szabadulj meg tőle e-book! Ebben az anyagban pontos és használható tudást kapsz!

Fő szolgáltatásaink

3 ÓRÁS SZEMÉLYES TANÁCSADÁS

Megvizsgálva a probléma gyökerét, azonnal használható tudást kaphatsz és gyors eredményeket érhetsz el!

AZ AMERIKAI MÓDSZER

Ezt a különleges technológiát használják a hollywoodi hírességektől kezdve a nagy magyar cégvezetőkön keresztül mindazok, akiknek nagy mennyiségű stresszt és problémát kell megoldaniuk az életben. Ez egy komplex és nagyon hatásos módszer, melyet kevés terapeuta szolgáltathat.

10 ÓRÁS SZEMÉLYES TANÁCSADÁS

Amikor komplex életbeli problémát kell megoldani, akkor lehet, hogy kicsit több időre van szükség, de az eredmény nem marad el!

Kapcsolat

1191 Budapest, Üllői út 206. B épület, I. lph, 4. emelet, 445. ajtó

Email: info@lehetszonmagad.com

Lehetsz Önmagad