Sokan hisznek benne, sokan ostobaságnak tartják. Alapvetően bármilyen terápiás dologgal kapcsolatban az emberek szkeptikusak, amint meghallják. Lehet, hogy teljesen elzárkóznak és ki sem próbálják, míg vannak, akik az elején elzárkóznak, végül ráveszik magukat és a terápia után teljesen “beleszeretnek” a dologba. Így vagy úgy, senkit nem lehet elítélni sem azért, mert nem akarja kipróbálni,  sem azért, mert számára hasznosnak bizonyul. Mindig azt vallom, hogy annak az irányába kell haladnunk, ami valódi segítséget nyújt egy egyénnek és ha jobban érzi magát egy terápia után valaki, akkor annak bizony volt haszna.

Az, hogy valaki függőjévé válik a dolognak, az egy másik dolog. Én úgy gondolom, hogy egy terápiának az a célja, hogy az illető a későbbiekben egyedül is tudjon boldogulni. Az én tanácsadásaimnak ez a célja és eddig 100%-os sikert tudhatok magam mögött e téren.

Na most,  a párterápiáknál a kulcs, a nagyon fontos tényező az, hogy mindkét félnek akarnia kell. Legtöbb pár közül az egyik fél talán úgy érzi, hogy elbukott a párkapcsolatában és ezt szégyennek érzi. Persze ez lehet ego kérdés is. Azonban nincs semmi rossz dolog abban, ha valaki segítséget kér, mert jobban szeretné csinálni. A rossz szülői példa, a múltból eredő fájdalmak és sérelmek, valamint az, hogy mindenhonnan azt tanuljuk, hogy nem hibázhatunk, meggátolnak bennünket abban, hogy merjünk segítséget kérni. 

Azonban pont akkor nem lesz kudarc érzetünk, ha jobbak akarunk lenni életünk egyik területén és olyan mód segítséget kérünk, amivel fejlesztjük személyiségünket. Hiszen az által egyre jobbak és jobbak leszünk.