Bár a világ sokszor elég titokzatos és nem annyira nyílt, szerintem a legtöbbünkben benne van a vágy, hogy szeretnénk őszinték lenni és megmutatni magunkat másoknak.
Sokszor biztonságosnak tűnhet megválogatni a szavainkat, rejtegetni az igazi oldalunkat, hiszen számtalan alkalommal kaptunk elítélő megjegyzéseket akkor, amikor őszintén önmagunk voltunk. Lehet, hogy a másik személynek éppen nem tetszett a stílusunk, az “őrült” oldalunk.
Vagy attól félünk, hogy sebezhetővé válunk, ha kendőzetlenül megosztunk mindent magunkról. A gondolat, hogy bármit felhasználhatnak ellenünk, amit már tudnak rólunk, bizony, félelmetes lehet. Sőt szerintem majdnem mindannyiunkkal történt a múltban olyan, hogy amikor őszinték voltunk, bevallottunk valamit a szüleinknek, egy tanárnak vagy a barátainknak, akkor büntetést kaptunk érte.
Így persze felhúztuk a védőfalunkat, hogy többé ne kapjunk támadást vagy leértékelést.
Te így akarod leélni az életed? Rejtegetve az igazi énedet?
10 éves tanulmányom során kiképződtem abban, hogy tudjak segíteni másoknak visszanyerni önmagukat. Ahogy valószínűleg rájöttél, ez nem mindig egyszerű. Főleg nem egyedül. Azért tanultam ebben a témában, hogy tudjak segíteni azoknak, akik felismerik, hogy egyedül nem olyan hatékony, mint valaki támogatásával.
Nézd meg a főoldalamon, hogy miben is tudok Neked segíteni. 🙂
Szeretettel,
Veres Kata
Azonnal használható gyakorlati tudást kapsz a kezedbe és megmutatom az utat, hogy mit kell tenned annak érdekében, hogy kijöjj a problémádból!
Sok a stressz az életedben? Így szabadulj meg tőle e-book! Ebben az anyagban pontos és használható tudást kapsz!
Megvizsgálva a probléma gyökerét, azonnal használható tudást kaphatsz és gyors eredményeket érhetsz el!
Ezt a különleges technológiát használják a hollywoodi hírességektől kezdve a nagy magyar cégvezetőkön keresztül mindazok, akiknek nagy mennyiségű stresszt és problémát kell megoldaniuk az életben. Ez egy komplex és nagyon hatásos módszer, melyet kevés terapeuta szolgáltathat.
Amikor komplex életbeli problémát kell megoldani, akkor lehet, hogy kicsit több időre van szükség, de az eredmény nem marad el!